4.fejezet

Reggel izgatottan ébredtem, hiszen ma megváltozok, legalábbis külsőleg. Kinéztem az ablakon és azt vettem észre, hogy vihar van, méghozzá nem is kicsi. A szél erősen fújt, az eső szakadt, dörgött az ég és villámok cikáztak mindenfelé. Fél 10 volt, ezért sietősen kiugrottam az ágyamból és felöltöztem a tegnapi ruhámba, majd felvettem a Converse táskámat és indultam is volna kifelé, amikor csöngettek. Gyorsan ajtót nyitottam az elázott barátnőmnek, aki bár itt lakik a szomszédban, még így is bőrig ázott.

-Szia Fanni.-köszöntem, mire biccentett, majd rámnézett.

-Csak nem képzeled, hogy így jössz el? Nem mehetünk így be egy bevásárlóközpontba!-szidott le és felrángatott a szobámba. A szekrényem előtt állt és kifelé dobálgatva a ruhákat állandóan azt ismételgette, hogy „Nem, nem nem, ez sem”. Már láttam, hogy kezdett elege lenni belőle, ezért megszólalt:

-Neked komolyan nincsen egy normális ruhád sem?

-Hát nem nagyon, ezek szerint.-húztam be a nyakam.

-Á, ez tökéletes lesz!-húzott elő egy New York feliratú felsőt ami hosszú ujjú volt, de a dekoltázsánál egy kicsit kivágottab a kelleténél.

-Nem én azt nem veszem fel!-tiltakoztam.

-De, ma én vagyok a főnök.-mosolygott, én pedig morogva, bementem a fürdőbe és átvettem a felsőmet. Csinos volt, de valahogy mégsem én voltam az, ez a póló, túl merész volt hozzám.

-Tök jól áll! Ne durcáskodj! Nemsokára indul a buszunk, úgyhogy még ezt is vedd föl!-dobott oda, egy csőfarmert.

-Kizárt! Nem hordok testhez álló cuccokat!-mondtam.

-Most már igen!-vigyorgott és betolt a fürdőbe, hogy vegyem fel. Megadtam magam, nem tehettem mást és egy teljesen új „Én” lépett ki onnan.

-Felvehetem a pulcsimat?-kérdeztem.

-Nem! Egy másikat, igen, mondjuk ezt!-adott a kezembe egy masnikkal díszített, gombos pulcsit.

-De ez anyáé!-tiltakoztam.

-Nem baj! Vedd föl!-utasított. Felkaptam, majd rá a kabátomat, a piros Converse-met és elindultunk egy esernyőt fogva a buszmegállóba. A buszon dobtam anyunak egy SMS-t a hol létemről, mire csak annyit írt vissza, hogy „Örülök :)”. Hát milyen anya az ilyen?

A Mom Park folyosóin sétálgattunk, amikor barátnőm felé fordultam:

-Na és, mi lesz a régi ruháimmal?-kérdeztem.

-Elajándékozzuk őket.-mosolygott és betért az egyik fodrászatba, így megakadályozva, hogy kinyílvánítsam nem tetszésemet.

-Szia kislány!-mosolygott rám egy pasas, aki a fodrászom lesz.

-Jó napot!-köszöntem.

-Gyere, megmossuk a hajadat!-mondta én pedig lehámoztam magamról a kabátot, meg levettem a táskámat és Fanni kezébe nyomtam. Odasétáltam a mosdatókagylóhoz és hátrahajtottam a fejem, majd hagytam, hogy a fodrász azt tegye velem amit akar. Megmosta hajamat, majd levágta a töredezett végeket. Utána beszárította a hajamat, így a hullámos, vörös hajam fényesen és illatosan omlott a vállamra. Még így is a derekamig ért, hogy egy kicsit levágtak belőle. Igazából tetszett, jól nézett ki. Megköszöntem, fizettem, majd kifelé indultunk.

-Mi a következő?-kérdeztem teljesen belelkesedve, mert ez tetszett.

-Megmondtam, hogy jól fogod érezni magad! Kozmetika-manikűr-pedikűr! Ez mind egy helyen.-mondta mosolyogva és berángatott az üzletbe. Ő is leült manikűr-pedikűrre, engem viszont először a kozmetikus vett kézbe. Legyantázott, mindenhol, amihez nagyon nem voltam hozzászokva, mert én csak borotvát használtam eddig. Ezért fájt, de kibírtam egy mukkanás nélkül, hisz ennél már volt sokkal fájdalmasabb dologban is részem. Utána az arcomat is lekezelte, majd a pedikűröshöz mentem. Ő megcsinálta a lábamon a körmeimet és megkérdezte, hogy milyen színnel legyen kilakkozva. Feketét választottam és kilakkozta, utána a kezem is ugyanerre a sorsra jutott. Már egészen tűrhetően néztem ki, de amikor Fanni bejelentette, hogy most a sminkes következik, megtorpantam.

-Ez nem jó ötlet. Utálom, ha kivagyok pingálva.-húztam a számat.

-Ne vágj pofákat! Most én mondom meg, hogy mi lesz veled! Kisminkelnek, aztán veszünk otthonra neked néhányat, mert úgy vettem észre, hogy nincsen.-mondta és berángatott a sminkeshez. Ráhagytam és tűrtem. Kihúzták a szemem alul, aztán felül is szemhéjtussal. Kaptam szempillaspirált is. Utána barnás-arany árnyalattal a szemhéjamat festették ki és tettek egy kis szájfényt is a számra. Alapozóval is telekenték az arcomat, majd elengedtek, végre.

-Jól nézel ki!-dícsért meg mosolyogva a barátnőm.

-A te érdemed, köszi.-feleltem.

-Most jöhetnek a ruhaboltok!-kiáltotta el magát én pedig nevetve követtem.

Nagyon sok ruhát vettünk, de a legtöbbet Fanni választotta. Ebédelni is beültünk a McDonald's-ba és utána egy báli ruhaboltba tértünk be.

-Fanni, minek?-sóhajtottam.

-Hát, szóval, mert decemberben lesz a téli bál, amit minden évben megrendeznek. És nekem sincs ruhám, meg neked se!-mondta.

-Á nekem fölösleges, nem megyek el rá!-tiltakoztam.

-Dehogy nem jössz! Ilyen nincs! Vagy jössz vagy jössz, választhatsz.-mondta vigyorogva én pedig a fejemet csóválva elnevettem magam és követtem a példáját, keresgélni kezdtem a szebbnél szebb ruhák között. Soha nem volt rajtam még ilyen. Kiskoromban se öltöztem soha hercegnőnek farsangon, hanem inkább valamilyen harcosnak vagy Indiana Jones-nak, vagy egy-egy híres rapper-nek. Nem tudtam, hogy milyen érzés lehet gyönyörű ruhában lenni és felsőbbrendűbbnek érezni magam mindenkinél. Nem ilyen volt a gyerekkorom, hanem kemény és fájdalmas. Soha az életemben nem volt még rajtam szoknya. Aztán megakadt a szemem egy fekete ruhán. Pánt nélküli volt, igazi báli ruha, nagy és abroncsos béléssel. Nem volt rajta semmi, csak egy vérvörös szalaggal volt átkötve a dereka és hátul egy masniban volt összekötve, ezen kívül sima, fekete anyagból készült és egy nagyon apró, ovális alakú vörös kő virított a mell részén, középen, állítva. Elbűvölt a különlegessége és csak egy darab volt belőle. Gondoltam, hogy ez az én ruhám, már ha a méretem.

-Mit találtál?-kérdezte mosolyogva felém fordulva a barátnőm és amikor meglátta a kezemben levő ruhát a torkán akadtak a szavak és tátott szájjal bámult rám.

-Te Jó Isten! Próbáld fel! Most!-terelt be a próba fülkébe én pedig nevetve, magamra húztam a ruhát és vidáman kezdtem el benne forogni a tükör előtt. A méretem volt. Tökéletesen ment a hajamhoz és körmömhöz. Mosolyogva léptem ki a függöny mögül és forogtam a döbbent barátnőm előtt.

-Jajj, gyönyörű vagy! Vedd meg, kérlek!-ölelt át én pedig mosolyogva bólintottam. Drága volt, de szerencsére, egész életemben gyűjtöttem és soha nem költöttem belőle semmit, ezért könnyedén megvehettem. Még egyet perdültem és mentem volna visszaöltözni, amikor valaki megszólalt mögülem. Az eladó volt az:

-Még soha nem láttam senkit, akinek ennyire jól állt volna ez a ruha!-mondta mosolyogva.

-Nagyon köszönöm!-feleltem döbbenten és visszaöltöztem az eredetibe, majd odaadtam a ruhát az eladónak.

-Tudod mit? Kapsz rá 15% kedvezményt!-mosolyogtt és lehúzta a ruha árából.

-De-de-de...-dadogtam.

-Semmi de! Megérdemled!-felelte és boldogan nyomta a kezembe a kifizetett ruhát.

-Nagyon köszönöm!-néztem rá hálásan és visszasétáltam Fannihoz, aki éppen próbált valamit. Amikor kilépett teljesen elámultam.

-Azta!-böktem ki. Egy sötétzöld ruha volt rajta, ugyanolyan fazonú volt, mint az enyém. Sárga csíkok voltak a legalján, amik gyönyörű kontrasztot alkottak a sötétzöld selyemmel. A ruha kiemelte szőke haját és hatalmas barna szemeit.

-Na milyen?-kérdezte idegesen.

-Gyönyörű, úgyhogy most én mondom azt, hogy vedd meg!-vigyorogtam, ő pedig boldogan tett eleget kérésemnek és máris tovább mentünk egy üzlettel. Egy cipőboltba mentünk be. Én egyből a bakancsokat kezdtem el nézegetni, de barátnőm tovább tángatott, az elegáns cipőkig.

-Na nem! Erre már nem veszel rá! Bocs, de én nem járok magassarkúban!-próbáltam kiszabadítani magam a szorításából, de nem engedett.

-Nyugi, Ever! Nem kell magassarkúban járnod, de a bálra nem mehetsz Converse-ben! Vagy így gondoltad?-kérdezte.

-Hát, igen.-vágtam rá, mire hatalmas nevetésben tört ki, majd hirtelen elkomorodott.

-Felejtsd el és válassz a ruhádhoz egy cipőt!-torkollt le és ő már neki is látott, így én is kénytelen voltam. Megláttam egy fekete magassarkút, felpróbáltam, jó volt, úgyhogy indultam a pénztárhoz, hogy kifizessem. Fanni egy zöld cipőt is talált, úgyhogy ő azt vette meg.

-Van kedved beülni egy filmre?-kérdezte kedvesen.

-Ja, menjünk!-feleltem mosolyogva. A csomagjainkat betettük egy megőrzőbe, majd vettünk popcornt-t és két kólát, aztán beültünk a Végzet Ereklyéire. Nagyon jó volt és élveztük is.

Olyan este 6 óra körül haza is keveredtünk és megbeszéltük, hogy ma Fanni nálunk alszik. A vihar még mindig nem állt el, ezért behúzódtunk a szobámba. Első dolgunk az volt, hogy kirámoltuk a ruhásszekrényemet és megbeszéltük, hogy mit hagyok meg és mit adományozunk el. Nem volt otthon még senki, ezért nyugodtan dolgozhattunk nyitott ajtónál. Bekapcsoltam egy kis zenét, az könnyíti a pakolást (legalábbis nekem). Barátnőm csak egy nagy pulcsit és buggyos gatyát engedett megtartani, aztán bepakoltuk az újonnan megvásárolt dolgokat a szekrénybe.

-Nem uncsi neked a falad?-szólalt meg Fanni, amikor már a babzsákfotelekbe ültünk.

-Nem tudom. Miért?-kérdeztem.

-Mert túl üres. Festhetnék rá néhány mintát!-ajánlotta fel.

-Komolyan? Tudsz festeni?-néztem rá kérdőn.

-Aha, már 3 éves koromban kiderült, hogy különös tehetségem van a rajzolálshoz és a festéshez.-felelte.

-Hát, én benne vagyok! Mondjuk holnap?-kérdeztem, mire izgatottan bólintott.

-Kérhetek egy ceruzát meg egy papírt?-kérdezte.

-Persze.-mondtam és a kezébe nyomtam a kért eszközöket. A papírt négy felé osztotta, majd rajzolni kezdett. Mintákat, képeket, egy részletet New York-ról, egy színpadot, rajta egy lánnyal, aki zongorázik és énekel, majd a másik két falra különböző szavakat irkált. Az egyikre: Music, Dance, Friends. A másikra pedig:Love, Possibble, Pop Star. Nem értettem.

-Ez mi?-kérdeztem.

-A szobád terve. Ezek a különböző falak és mindegyikre jut valami. Így fog kinézni. Tetszik?-nézett rám reménykedve.

-Persze, nagyon szép!-bólintottam elismerően, aztán eszembe jutott valami.

-Ezen a téli bálon táncolni is kell?-kérdeztem, reménykedtem, hogy a válasza egy”nem” lesz, de sajnos csalódnom kellett.

-Ez természetes.-válaszolta.

-Fiúval?-kérdeztem még mindig feszülten.

-Aha. Kötelező. De miért akadsz ki ennyire, hisz régen ráncoltál!-mondta értetlenül.

-I-igen, csak, hogy nem ilyet én hip-hop-oztam!-feleltem reményvesztetten.

-Óóó! Hát a bátyád biztos tud, kérd meg őt, hogy segítsen megtanulni!-vetette fel, én pedig hálát adtam az égnek, hogy ilyen okos barátnőm van, mivel Colin tud.

-Köszi az ötletet.-feleltem mosolyogva, aztán eszembe jutott valami, már megint.

-Ja igen. Fanni, holnap Colin-nal úgy terveztük, hogy csinálunk egy klipet az új számomhoz, nem akarnál benne lenni?-kérdeztem reménykedve.

-Még szép. Milyen kérdés ez! Köszi! De hallani akarom, most!-mosolygott. Odasétáltam szeretett hangszeremhez, majd eljátszottam neki a „Be Yourself-et”. Megfordultam a széken és láttam, hogy könnyezik. Meghatódott. Jó érzéssel töltött el, hogy ilyen hatással tudok lenni a zenémmel az emberekre.

-Értetted?-kérdeztem,mert nem hittem el, hogy ennyire kiértené a szöveget.

-Részben. De olyan gyönyörű a játékod, a hangod és a hangulata a dalnak, az érzékenyített el egy kicsit.-magyarázta.

-Szóval tetszett?-kérdeztem mosolyogva.

-Nem kérdéses. Imádtam!-ugrott a nyakamba.

-Köszi, jól esik!-feleltem.

-Figyu, a bácsikámnak van egy pizzázója, itt a Rózsa-dombon. Játszhatnál ott esténként, pénzért!-vetette fel.

-Jajj, nagyon köszi a lehetőséget, de azt hiszem, hogy nem. Még nem érzem magam késznek rá, nem lépnék fel közönség előtt.-ráztam a fejem.

-Oké, te tudod. De gondold meg. Az a kapu mindig nyitva áll előtted, ha úgy adódna.-mondta.

-Köszi, tényleg. -Egyébként nincs neked valami beceneved?-kérdeztem mosolyogva, mire enyhén elpirult.

-Ami azt illeti, de. Tökmag, a termetem miatt.-felelte szégyenlősen, mire elkuncogtam magam.

-Oké, ezentúl Tökmag leszel.-kacsintottam, mire nevetve megvonta a vállát.

Olyan hét óra körül anyáék is megérkeztek. Amikor lementünk nekik ajtót nyitnunk, döbbenten bámultak rám mind a hárman.

-Ever, te vagy az?-kérdezte Colin.

-Igen.-mosolyogtam.

-Azt a rohadt élet!-kiáltotta el magát a bátyám, mire elpirultam.

-Nem tetszik?-kérdeztem csalódottan.

-Dehogynem, hiszen gyönyöű vagy! Nagyon köszönjük Fanni, hogy végre megtaláltattad vele, hogy ki is valójában!-hálálkodott anyu, aztán megölelt mind a kettőnket. Lola a nyakamba ugrott és Colin is megölelt, majd a fülembe súgta, hogy „Végre”. Meglepett, de örültem neki. Vacsoráztunk, aztán Fanni, Colin és én megnéztünk egy akciófilmet, utána pedig barátnőmmel az ágyban beszélgettünk egy kicsit, amíg el nem nyomott mind a kettőnket az álom....